Tíztánc – Bajnokavatás Szentesen

Megvannak az ország legjobb tíztáncosai. Szentesen ugyanis megrendezték a 2021-es Tíztánc Magyar Bajnokságot.

A több korosztályban lebonyolított rangos versenyen a felnőttek között Rónyai Zoltán és Busa Dóra nyerte meg az aranyérmet. A Magyar TáncSport Szakszövetség szabályzata szerint ők képviselheti a magyar színeket a világversenyeken.

Zsámboki Marcell szerint sikeres magyar bajnokságon van túl a táncos társadalom. „Egy ilyen nehéz időszak után, amit a világjárvány miatti versenymentesség jelentett, jó volt látni, hogy milyen sok sikeréhes párosunk van. Az utánpótlás korúaktól kezdve, a felnőtteken át a szeniorokig felkészült táncosok léptek parkettre Szentesen, ahol új bajnokok sikereit láthatta a közönség” – összegzett a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke. A tíztánc a legösszetettebb szakág a versenytáncosoknál, hiszen itt a standard- és a latintáncokat is pontozzák.

A 2021-es magyar bajnokok

Felnőtt tíztánc:

Rónyai Zoltán, Busa Dóra

Senior I. tíztánc:

Szánthó Péter, Juhász-Szánthó Szilvia

Senior III-IV. tíztánc:

Berta Mihály, Bertáné Nagyfejeő Gyöngyi

Senior IV. tíztánc:

Dóka Tamás Zoltán, Nemesné Csáki Mária Ilona

Ifjúsági tíztánc:

Kohon Patrik, Gál Dalma

Junior II. tíztánc:

Kosztolányi Elek, Bartók Laura

Junior I. tíztánc:

Bódis Botond, Balassa Bíbor

Gyerek nyolctánc:

Pető Zoltán, Pintér Mónika Mária

(fotó: Eiler Dóra)

Vélemény, hozzászólás?