Világjátékok 2022 – Pigniczki finálés az Eb-n

Jól teljesítettek a magyar versenyzők a tel-avivi felnőtt ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság második selejtezőnapján, ugyanis két magyar ritmikus gimnasztikázó, a Világjátékokra készülő Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna is bejutott a szombati egyéni összetett döntőbe.

Az izraeli kontinensviadal második selejtezőnapján a felnőtt versenyzők szalaggal és buzogánnyal mutatták be gyakorlataikat. A mieinknél az olimpikon Pigniczki Fanni mellett Wiesner Hanna csak buzogánnyal, Lovász Luca pedig csak szalaggal szerepelt. Pigniczki buzogánnyal 29.250 pontot kapott (20.hely), Wiesner pedig 28.150 ponttal (30.hely) zárt. Szalaggal Pigniczki 29.800 egységgel 11. pozícióban fejezte be a versenyt, így a szer döntőjében a 3. számú tartalék lesz, míg Lovász Luca élete első felnőtt kontinensviadalán szalaggal 21. lett (27.900).

A selejtezők lezárultával kialakult az egyéni összetett mezőnye, amelyet a három legjobb gyakorlat eredménye alapján állítanak fel. Itt Pigniczki Fanni 90.500 ponttal a 19., Wiesner Hanna pedig 89.250 ponttal 23. helyet szerezte meg, így mindketten bekerültek a szombati TOP24-es fináléba.

A versenyprogram szerint szombaton az egyéni összetett finálé mellett az együttes kéziszercsapatok selejtezőit tartják majd, ahol szintén szőnyegre lépnek a magyarok.

Deutsch-Lazsányi Erika, MRGSZ TB-elnök: Nagyon örülünk, hogy mind a két lány ott van az összetett döntőben, ahova a legjobb három gyakorlattal lehetett bejutni. Wiesner Hanna miatt izgultunk, mert ő ugye csak három gyakorlatot mutatott be, és buzogánnyal hibázott, de végül neki is sikerült. Pigniczki Fanni esetében nagy dolog az, hogy nagyobb hibákkal is bekerült, ráadásul az ő helyzete speciális. Nyolc hónap után csatlakozott be az utolsó Challenge Világkupába két héttel ezelőtt, most pedig az Eb-be is úgy csöppent bele. A sérülése miatt 2 hónap leállása volt, ez pedig maximalista lévén hiányzik neki a felkészülésből, teste, keze, lelke is érzi, még nem biztos a gyakorlatokban. Ráadásul új rendszert élünk a pontokban, a korábbi ciklusban 24-25 ponttal döntőbe lehetett kerülni, most pedig csakúgy repkednek a 30 fölötti pontszámok, és mivel Fanninak kimaradtak az eddigi versenyek, ezért amiatt is izgult, mert nem tudta magát elhelyezni a mezőnyben. Azt hittem, a labda után csütörtökön megnyugszik, mert csak pár tizedre volt a finálés helytől, tartalék pozícióba került, de sajnos, nem így történt. Neki most olyan sportolókkal kell felvennie a versenyt, akik már jó sok megmérettetésen túl vannak idén. Ha azt nézzük, hogy ezek a versenyzők hol tartottak a második viadalukon, ahol most Fanni van, akkor nem állunk rosszul. Na, de ez most az Eb. Hosszan beszélgettünk ma Fannival a verseny után, remélem, elhiszi magáról, hogy képes ezekre a pontokra, bízik bennünk és önmagában is. Szombaton mindenki tiszta lappal indul, remélem, hogy nagyobb bátorsággal jön ki, és akkor sokkal jobb helyen tud végezni. Hanna újonc a TOP24-ben, nagyon jók a visszajelzések vele kapcsolatban, szeretik, lépésről lépésre szépen halad előre, ha nem hibázik a döntőben, akkor ő is előrébb kerülhet. A harmadik felnőttünk, a pécsi Lovász Luca élete első Eb-jén szerepelt, szép szalaggyakorlat mutatott be, jól helytállt, és remélhetőleg kedvet kapott a további kemény munkához. A teameredmény csak szombat estére alakul ki, mivel a nyolc egyéni gyakorlat és az együttes kéziszer-csapat két gyakorlata számít bele. Jelenleg a 8. helyen állunk, és reménykedünk abban, hogy ezt meg is tudjuk őrizni. E mellett ez a 8 egyéni gyakorlat még egyfajta kvalifikáció is volt a világbajnokságra, ugyanis a legjobb 12 ország 2 vagy 3 ritmikus gimnasztikázóval vehet részt a vb-n, aki ide nem került be, csak egy sportolót indíthat. Itt nincs hivatalos eredményhirdetés, de mi úgy számoltunk, hogy mindenképpen ott vagyunk a legjobb 12 nemzet között.

Részletes program, Ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság, Tel-Aviv (helyi idő)

Június 18. 11:00-16:05, döntő, felnőtt egyéni-összetett; 17:30-20:20, selejtező, felnőtt együttes kéziszer-csapat (5 karika; 3 szalag és 2 labda)

Június 19. 10:00-12:15, döntők, felnőtt szerenkénti; 13:00-14:35, döntők, felnőtt együttes kéziszer-csapat (5 karika; 3 szalag és 2 labda)

Vélemény, hozzászólás?