A MOB alelnöke szerint a Világjátékoknak egyre nagyobb az elismertsége

Deutsch Tamás is a helyszínen szurkol a magyar csapatnak a Világjátékokon az egyesült államokbeli Birminghamben. A Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke vasárnap többek között a vízi- és életmentő versenyek helyszínét is meglátogatta.

„Most először van alkalmam itt lenni egy Világjátékokon. Fantasztikus a hangulat, és a magyar sportolók is kiválóan teljesítenek. Jó látni azt, hogy az egyes sportágak képviselői a Világjátékok Magyar Csapaton belül, mennyire összetartanak.” – mondta Deutsch Tamás, aki hozzátette: a Világjátékoknak egyre nagyobb az elismertsége. „Ebben oroszlánrésze van Thomas Bach-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének. Az ő kezdeményezése volt, hogy a NOB a világ nagy nem olimpiai sportszövetségeinek a lehető legszorosabb partnere legyen. Nem véletlen, hogy a megnyitó óta a központi stadionban a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének zászlója mellett ott van a NOB lobogója is.” – mondta a MOB alelnöke.

A birminghami Világjátékokon – három nap után – a magyarok az éremtáblázat ötödik helyén állnak, miután hat aranyat, négy ezüstöt és négy bronzérmet szereztek. A játékok 17-éig tartanak. 

Fotó: Freschli József

Vélemény, hozzászólás?