Pénzdíjas lesz a birkózók rangsorverseny sorozata

Pénzdíjas lesz a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) által szervezett rangsorverseny-sorozat, melynek utolsó állomását Budapest rendezik júliusban – adta hírül az MTI.

A szervezet szerdán tette közzé a honlapján, hogy a február elsején, Zágrábban rajtoló sorozat során 390 ezer svájci frankot (155,8 millió forintot) oszt ki az állomások érmesei között. Az első helyezettek 1500, a másodikok 750, míg a harmadikok 500 svájci frankot kapnak kézhez, sőt a vezető testület azt is megszavazta, hogy az év birkózója – amelyet a három fogásnem mind a 30 súlycsoportjában kihirdetnek majd az év végén – 5000 svájci frankos (csaknem 2 millió forintos) jutalomban részesül.

Az UWW már korábban kihirdette a Ranking Series további állomásait is: február 23-tól Egyiptomban folytatódik a sorozat, majd egy hosszabb szünet után június elsejétől Kirgizisztánban, míg július 13-tól Budapesten gyűjthetnek pontokat a birkózók, akik ezeken a versenyeken minden súlycsoportban két kilogrammos engedményt kapnak a mérlegelésnél.
A rangsor- és a világversenyeken elért helyezésekért pontokat kapnak a birkózók, így alakul ki a világranglista, melynek legjobbja kapja majd az év birkózója elismerést, egyúttal a legjobb nyolc kiemelt lesz a 2023-as, belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Vélemény, hozzászólás?