OCR Európa-bajnokság – Kezdődik Tatán a kontinensbajnokság!

Ma a hivatalos megnyitóval kezdetét veszi a 2023-as OCR Európa-bajnokság. A kontinensviadalnak Tata ad otthont. A mezőnyben összesen 256 magyar induló lesz. Az Eb-n egyébként 31 ország 1500 sportolója vesz részt.

Ez az első OCR Eb azóta, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) 2022. novemberben megtartott 72. kongresszusán megszületett az a döntés: az öttusában a lovaglást az OCR akadályfutó verseny fogja felváltani. Az átállás fokozatosan történik. A felnőtteknek a 2024-es párizsi olimpián még lesz lovaglás, viszont a 22 év alatti, fiatal öttusázók számára már 2023-tól kezdve a lovaglás helyett az OCR szerepel a versenyeken. A tervek szerint a 2028-as Los Angeles-i olimpián már a felnőttek is át fognak térni az OCR-re. Ugyancsak sporttörténelminek számít a tatai Eb abból a szempontból is, hogy ez lesz az első világverseny a sportág történetében, hogy indulnak paraversenyzők is.

Az Eb programja

Június 9, péntek

A 3 kilométeres táv Eb-futama (rajt: 8.30)

Az OCR 100 selejtezője (9-18 óra között)

Június 10, szombat

A 12 kilométeres táv Eb-futama (rajt: 8.30)

Az OCR 100 selejtezője (9-18 óra között)

Gyerekfutamok

Június 11, vasárnap

OCR 100 döntő (13.00-tól)

Vélemény, hozzászólás?