Küzdősportok Világjátéka – Magyar kendós is lesz a szaúdi multisportversenyen

A kendósoktól egy versenyző képviseli a magyar színeket a Küzdősportok Világjátékán (Combat Games). Szaúd-Arábia fővárosában Komjáti Tamás lesz ott ugyanis ebben a sportágban. A Hara Kendó Klub kiválósága úgy gondolja, az év egyik legfontosabb versenye következik számára.

„Tizenhat fős mezőny indul kendóban. Kiváló képességű versenyzők között lesz lehetőségem bizonyítani, így természetesen az éremszerzés a cél, de ne feledjük, hogy ez már önmagában jutalomjáték, hogy a Küzdősportok Világjátékán ott lehetek” – mondta Komjáti Tamás.

A kendós küzdelmeken kívül a bemutatók során is lesz magyar: Mihalik Hunor iaido gyakorlattal készül a Combat Games-re. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy európaiként meghívást kaptam erre a bemutatóra. Ez egy kata gyakorlat. A szamuráj kultúrában az iaido a kardkirántás művészete. Erre épül a bemutató is” – tette hozzá Mihalik Hunor, aki a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség főtitkára, emellett a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnökségi tagja is egyben.

A kendós küldöttségben helyet kapott Bárány Tibor is, így bírói szinten is lesz magyar képviselet a játékokon.

Magyarországon egyébként az NVESZ koordinálja a Küzdősportok Világjátékára készülő magyar csapatot, és a kiutazást, amelyet a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogat.

A kendón kívül grapplinges, jiu-jitsus, szkanderos, szumós, muaythai-os magyar részvételt jelentett be eddig az NVESZ.

A Küzdősportok Világjátékát a szaúd-arábiai Rijádban rendezik meg október 20. és 30. között.

Vélemény, hozzászólás?