Érdi Mária: Bosszantó, hogy egy ilyen műszaki hiba pont egy vb-n kerül az utamba!

Érdi Mária a hetedik helyen fejezte be az ILCA 6 (korábbi Laser) hajóosztály argentínai világbajnokságát. Az MVM SE versenyzője mozgalmas és nehéz világversenyt zárt le úgy, hogy az éremfutamot nagy fölénnyel nyerte, ám ez végül egy vb-hetedik helyhez volt elég.

Az aranyérmet a dán Anne-Marie Rindom szerezte meg, az amerikai Charlotte Rose lett az ezüstérmes, míg a dobogó harmadik fokára Emma Plasschaert állhatott fel.

Érdi Mária, aki címvédőként érkezett Mar del Platára, elmondta, rendhagyó világbajnokságon van túl, amely során sokat tanult. „Bosszantó, hogy egy ilyen műszaki hiba pont egy világbajnokságon kerül az utamba. Az utolsó előtti versenynapon kiszakadt a talpcsigám a helyéről, később kiderült, hogy a gyártó típushibának minősítette a csavarok gyengeségét és a vb-n mindegyik hajóban kicserélte azokat, egyedül ez nálam elmaradt sajnos. Ezért kerültem ilyen méltatlan helyzetbe. Méltányossági kérelmet nyújtottunk be, végül annyi pontot kaptam, hogy éppen csak bekerültem vele az éremfutamba. Csalódott voltam, és nem is akartam elindulni az utolsó futamon, de végül mégis ott voltam a rajtnál, amit nem bánok, mert jobb volt így befejezni a vb-t. Egy győzelemmel!” – összegzett a Szerencsejáték Zrt. támogatásával versenyző Érdi Mária, akit pont a világbajnokság alatt tudta meg, hogy ő lett az Év Női Sportolója az M4 Sport – Az év sportolója gálán.

Enrico Strazzera, Érdi Mária edzője így értékelt:

„Nehéz verseny van mögöttünk. Szervezési pontatlanságok is voltak, ami pedig Márival történt, az a szégyen kategória. Ha ez az incidens nincs, akkor a medal race-en az éremért harcolt volna. Mindenesetre, bizonyított az utolsó futamon. Gratulálunk Anne-Marie Rindomnak, aki kiegyensúlyozott vitorlázással lett aranyérmes”

Vélemény, hozzászólás?