Rögbi Gála – Díjazott a hazai szövetség, és rendhagyó szezonra készülnek a sportágban

Nagy dobásra készülnek a magyar rögbisek – derült ki a sportág nagyszabású gáláján, amelyet a Budapest Kongresszusi Központban tartottak meg.

Nyáron Budapest ismét Európa-bajnoki állomásnak ad otthont a Budapest Rugby Centerben. A cél a férfiaknál és a nőknél is a dobogó megszerzése a július 13-án kezdődő Europe Trophy 7’s kategóriában (ez az olimpiai hetes rögbi).

A gálán elhangzott, hogy az Eb előtt centenáriumi meccset is játszanak Budapesten, ugyanis pont száz éve annak, hogy Magyarországon először rögbi meccset bonyolítottak le. A korabeli összecsapáson a magyarok ellenfele a Cambridge Rugby Club volt.

Az angolok március 16-án visszatérnek és összecsapnak a válogatottal az Albert Kupáért, amelyet Szentgyörgyi Albertről neveztek el. A Nobel-díjas magyar tudósnak volt Cambridge-i kötödése, hiszen ott lett a Kémia Tudományok Doktora.

A Budapest Kongresszusi Központban a különböző kategóriákban 16 díj talált gazdára, többségében a 2023-as teljesítmények alapján. A Magyar Rögbi Szövetség három életműdíjat is átadott: Erdélyi Sándor, Körmöczi Béla és Vitéz Bene Kálmán vehette át a magyar rögbi alapítójáról elnevezett Carlo Passalacqua-díjat.

Vélemény, hozzászólás?