Megvan a válogatott a karate Eb-re

Keretet hirdettek a karatésok a közelgő felnőtt Európa-bajnokságra. A horvátországi Zadarban május 8. és 12. között sorra kerülő kontinensviadalon Magyarországot 13 versenyző képviseli majd – köztük az olimpiai bronzérmes és a tavalyi budapesti vb-n ezüstérmes Hárspataki Gábor, valamint a különböző világversenyekről és multisport eseményekről számos érmet hozott Tadissi Martial.

A Karate Világszövetség, a WKF 2024-gyel átalakította a világbajnokságok menetét: immár külön rendezik meg az egyéni és a csapat vb-ket, és mindkettőn csak a kvalifikáltak vehetnek részt. Az új rendszer kihat a zadari Európa-bajnokságra, hiszen a versenyen a kontinensbajnoki címek eldöntése mellett tét a minél jobb szereplés a vb-kre való kijutás érdekében. 

A magyar válogatott alapvetően a tavaly októberi, nagysikerű budapesti világbajnokságon részt vett sportolókra épül. És mivel azóta legjobbjaink kevés igazán nagy megméretésen vettek részt, ezért nehéz a formájukból szakmai következtetéseket levonni, de a versenyzők korábbi eredményei és tapasztalatai alapján gyakorlatilag bármelyiküktől várható kiugró eredmény – vélekedett Büchler Zsolt szövetségi kapitány. 

“Kumitéseink közül Hárspataki Gábor és Tadissi Martial képesek bárkit legyőzni, de szinte minden indulónk mutatott fel már olyan produkciót korábban, hogy ha azt sikerül megismételni, akkor abból nagyszerű eredmény jöhet ki. Csapatban a lányok a Budapesten elért ötödik helyükkel kvalifikálták magukat az őszi csapat vb-re, csodálatos lenne, ha a fiúknak is összejönne hasonló az Eb-n. Formagyakorlatban tavaly Nagy Botond előbb kijutott az Európa Játékokra, majd a hetedik helyen végzett a vb-n, és Zadarban képes lehet arra, hogy megszerezze az első magyar felnőtt Eb-érmet katában” – nyilatkozta Büchler Zsolt.

Karate Európa-bajnokság, Zadar, a magyar indulók:

Formagyakorlat (kata):
Férfiak: Nagy Botond
Nők: Fábián Csenge

Küzdelem (kumite):

Férfiak:
60 kg: Kiss András
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: Botos Botond
Csapat: Botos Botond, Csöppű Bence, György Dániel, Hárspataki Gábor, Kiss András, Nichols Dávid, Tadissi Martial
Nők:
50 kg: Molnár Réka
55 kg: Boussebaa Aicha
61 kg: Ilankovic Aleksandra
Csapat: Boussebaa Aicha, Fleischer Dóra, Ilankovic Aleksandra, Molnár Réka

Vélemény, hozzászólás?