Magyarország második lett az éremtáblázaton a kick-box vb-n

Kiválóan szerepeltek, és teljesítették a célkitűzéseket a magyarok a Jesolóban 63 ország közel 2000 indulójának részvételével megrendezett utánpótlás kick-box világbajnokságon. A Magyar Kick-box Szakszövetség vezetése előzetesen a nemzetek versenyében az első háromba várta hatalmas létszámmal, 155 fővel kiutazott magyar fiatalokat, akik végül Bulgária mögött a másodikak lettek az éremtáblázaton. Galambos Péter, az MKBSZ elnöke azt is örömtelinek nevezte, hogy a sportág mind a hét szakágában sikerült a magyaroknak aranyat nyerni.

A 2028-as Los Angeles-i olimpiai részvételre pályázó küzdősport olaszországi világbajnoksága az eddigi utánpótlás vb-k egyik legerősebbje volt – számolt be a helyszínről Galambos Péter.

„Az, hogy egyre komolyabb a sportág, azt a vb-n résztvevő nemzetek száma mellett az is jelzi, hogy olyan országok is az éremszerzők között voltak, amelyek versenyzői eddig nemigen tudtak dobogóra állni. Ilyenek voltak például egyes dél-amerikai nemzetek, akik hat-hét éve kapcsolódtak be komolyabban a WAKO világszervezet életébe. És megjegyzem, hogy a felzárkózásukban nekünk, magyaroknak is szerepünk van, hiszen a pár éve visszavonult legendás versenyző, Mórádi Zsolt akkoriban több szemináriumot is tartott ezekben az országokban” – mesélte a hazai szövetség első embere.

A 18 éven aluli kick-boxosok legnagyobb megmérettetésén a sportág hat küzdelmi szakágában (pointfighting, light-contact, kick-light, full-contact, low-kick és K1) és formagyakorlatban a magyar válogatott 24 arany-, 22 ezüst- és 37 bronzérmet nyert, ezzel Bulgária mögött és Nagy-Britannia előtt a második helyen végzett az éremtáblázaton.

„Ezzel az eredménnyel teljesen elégedett vagyok, hiszen a verseny előtt azt fogalmaztuk meg, hogy az országok között az első három hely valamelyikének a megszerzése a cél, és ennek megfelelt a csapat. Külön öröm, hogy mind a hét szakágban lett magyar világbajnok.”

A sportvezető kiemelte, hogy a ringes szakágak közül – amelyekben a magyarok az elmúlt években nem mindig jeleskedtek – ezúttal mindháromban, full-contactban, low-kickben és K1-ben is sikerült aranyat nyerni. Ezt a volt szovjet tagállamok és balkáni országok versenyzőivel teletűzdelt, erős mezőnyében Galambos Péter „nagy dolognak” nevezte. Szerinte pointfightingban a magyaroknak tudták tartani a megszokott magas színvonalat. Mint mondta, light-contactban és kick-lightban is nagyon erős ellenfelek voltak, ennek ellenére sikerült aranyakat nyerni.

„Minden magyar versenyző motivált volt, ami az edzők munkáját is dicséri, hogy mentálisan megfelelően fel tudták készíteni őket” – mondta Galambos Péter.

Az MKBSZ elnöke a formagyakorlatosok kapcsán arra emlékeztetett, hogy a legutóbbi utánpótlás vb-n, 2018-ban a magyarokon időnként még mosolyogtak, de a szakág itthon Puravecz Péter szakágvezetőnek és a klubedzőknek köszönhetően hatalmasat fejlődött, és mostanra a magyarok komoly tényezők lettek ebben a szabályrendszerben is, és sok érmet nyertek.

Galambos Péter kitért a vb-n közreműködő hat magyar bíróra is, akik szerinte szintén jól teljesítettek, és úgy látta, hogy „mindenki örült, ha magyar bíró bíráskodott neki”.

Végezetül a szakvezető köszönetét fejezte ki a fiatal sportolók szüleinek, akik oroszlánrészt vállaltak a részvételi költségek finanszírozásából.

Utánpótlás kick-box világbajnokság, Jesolo, a magyar érmesek:

Aranyérmesek:

Halmágyi Nikolett (kadet1, kreatív formagyakorlat)

Maróti Olivér (gyermek, zenés fegyveres formagyakorlat)

Kadet1, zenés formagyakorlat csapat (Hegedűs Mátyás, Halmágyi Nikolett, Kalmár Szófia Sára)

Kadet2, kreatív formagyakorlat csapat (Bak Ágnes Panna, Barati Zoja, Dorner Angéla Réka)

Debreczeni Lilla (gyermek, pointfighting)

Batke Erzsébet (gyermek, pointfighting)

Jámbor János (gyermek, pointfighting)

Puska Dániel (kadet1, pointfighting)

Zodoma Zétény (kadet1, pointfighting)

Kozma Kornél (kadet1, pointfighting)

Debreczeni Frida (kadet1, pointfighting)

Jancsó Lili Berta (kadet1, pointfighting)

Kiss Zsófia Csenge (kadet2, pointfighting)

Hammer Máté (junior, pointfighting)

Müncz Kata (junior1, full-contact)

Enyingi Sára Anna (junior1, low-kick)

Soltvadkerti Dániel (junior1, K1)

Szabó Hajnal Csillag (kadet2, kick-light)

Tóth Dénes (kadet2, kick-light)

Kiss Zsófia Csenge (kadet2, light-contact)

Gyermek fiú pointfighting csapat (Szántó, Szikora, Valkó)

Gyermek lány pointfighting csapat (Debreczeni L., Fazekas, Kupi, Batke)

Kadet1 fiú pointfighting csapat (Kozma, Petró, Puska, Zodoma)

Kadet1 lány pointfighting csapat (Debreczeni F., Fördős, Hadra, Jancsó)

Ezüstérmesek:

Dorner Edekon (kadet1, kreatív formagyakorlat)

Petrovszki Márton (kadet1, kreatív fegyveres formagyakorlat)

Kakas Hunor (kadet1, zenés formagyakorlat)

Halmágyi Nikolett (kadet1, zenés formagyakorlat)

Kalmár Szófia Sára (kadet1, zenés fegyveres formagyakorlat)

Fazekas Kinga Laura (gyermek, pointfighting)

Valkó Dominik (gyermek, pointfighting)

Stír István (gyermek, pointfighting)

Szántó Máté (gyermek, pointfighting)

Szekeres Flóra (kadet1, pointfighting)

Hadra Bíborka (kadet1, pointfighting)

Horváth Szabolcs (kadet2, light-contact)

Szabó Hajnal Csillag (kadet2, light-contact)

Török Vince József (junior, light-contact)

Molnár Hanna Ágnes (kadet2, kick-light)

Kiss Zsófia Csenge (kadet2, kick-light)

Jakabacska Fanni (kadet2, kick-light)

Hegedűs Ramóna (kadet2, kick-light)

Németh Míra (junior1, full-contact)

Molisz Zoltán (junior2, full-contact)

Jakabacska Fanni (kadet2, light-contact)

Gyermek fiú pointfighting csapat (Born, Jámbor, Stír)

Bronzérmesek:

Pintér Nimród (kadet1, kreatív fegyveres formagyakorlat)

Pölle Bence Bendegúz (junior, kreatív fegyveres formagyakorlat)

Árvai Fruzsina (junior, kreatív formagyakorlat)

Maróti Olivér Donát (gyermek, zenés formagyakorlat)

Hegedűs Mátyás (kadet1, zenés formagyakorlat)

Hunyadi Lotti (kadet1, zenés fegyveres formagyakorlat)

Kupi Alina Emma (gyermek, pointfighting)

Szikora Gergő Mihály (gyermek, pointfighting)

Konkoly Zsófia (junior1, full-contact)

Kamarás Petra (junior1, full-contact)

Zlenko Olekszandr (junior1, low-kick)

Molnár Hanna Ágnes (kadet2, light-contact)

Kovács Laura Fanni (junior, light-contact)

Kolozsvári Enikő (junior, light-contact)

Kiss Patrik (junior, light-contact)

Jancsó Csenge (kadet1, pointfighting)

Csonka Zsombor Aurél (kadet1, pointfighting)

Szikora Bence (kadet1, pointfighting)

Bába Péter (kadet1, pointfighting)

Szabó Hajnal Csillag (kadet2, pointfighting)

Molnár Hanna Ágnes (kadet2, pointfighting)

Halmágyi Levente Sándor (kadet2, pointfighting)

Bárdos Inez Ildikó (junior, pointfighting)

Haider Katrin Violett (junior, pointfighting)

Viczián Dániel (junior, pointfighting)

Solymosi Bence (junior, pointfighting)

Török Vince József (junior, pointfighting)

Nagy Míra (kadet2, kick-light)

Gyevi-Tóth Sarolta Krisztina (kadet2, kick-light)

Sipos Regina (junior1, K1)

Vígh Kíra Amarillisz (junior1, K1)

Eichinger Marcell (junior2, K1)

Tar Kriszta (kadet2, zenés fegyveres formagyakorlat)

Nagy Ramóna (junior, kick-light)

Kolozsvári Enikő (junior, kick-light)

Nemes Katalin Zsuzsanna (kadet2, light-contact)

Kadet2 fiú pointfighting csapat (Bedi, Dénes, Földi Nagy)

Vélemény, hozzászólás?